100 millióról közel fél milliárdra 14 hónap alatt
Kollégáink közreműködésével és állhatatos munkával közel fél milliárd forintos forgalommal négyszerezett a Convoy webshop – alig több, mint egy év alatt.
Keresés
Cikkek, esettanulmányok, szótári fogalmak, kalkulátorok és kurzusok — egy helyen, a teljes 7Blog tudásbázisából.
68 találat erre: „e-kereskedelem”
1. oldal / 3
Kollégáink közreműködésével és állhatatos munkával közel fél milliárd forintos forgalommal négyszerezett a Convoy webshop – alig több, mint egy év alatt.

A ROI (Return on Investment), magyarul befektetésarányos megtérülés, azt fejezi ki, mekkora nyereséget termel egy befektetés a ráfordított költséghez képest.

… már egyáltalán nem nehéz eladni egy terméket az interneten keresztül - az e-kereskedelem a gyakorlatban széles tömegek számára vált a mindennapok részévé. Ennek ellenére sok olyan cég van, akik mindent "elkövetnek" …

… mutatók 1. Konverziós arány Az egyik legalapvetőbb fő teljesítménymutató az e-kereskedelemben, ezt azért ma már lényegében mindenki méri - bár nem feltétlenül úgy, ahogy kellene. Az összes vásárló osztva az összes …

A Shopify új korszakot nyit az AI-alapú kereskedelemben: a vállalat mostantól natív vásárlási élményt tesz lehetővé a vezető mesterségesintelligencia-csatornákon - egyelőre csak Észak-Amerikában, de egy szempillantás …

… funkciófrissítés, hanem egyben irányjelzés is arról, hogy merre mozdul el az e-kereskedelem 2026-ban és az ezt követő években, így még azoknak is hasznos lehet ismerni ezeket az újításokat, akik szeretik az elavult …

… hogy a technológiai rugalmasság ma már közvetlen versenyelőny az e-kereskedelemben - nem csupán IT kérdés. Ebben a helyzetben szükséges CMO skill-ek: Customer experience menedzsment, martech stratégia, adatarchitektúra …

… B2B marketingben a branding vs konverziós budget kérdés némileg eltér az e-kereskedelemben használt standardoktól. B2B-ben valamivel kevesebbet (ami soha, de soha nem nulla!) kell költeni brandingre. Induló cégeknél a …

… De még ígyis sokaknak oximoronnak tűnhet a B2B ecommerce, hiszen az e-kereskedelem lényege, hogy minimális erőfeszítéssel tudjunk vásárlást lebonyolítani, B2B-ben pedig pont az ügyfélsimogatáson, személyes násztáncon …

… röviden, a magyar néplélek és a vállalkozói kultúra zsenialitását sajnos az e-kereskedelemben is uralja az őspesszimizmus és az ismeretlentől való félelem, úgyhogy nem árt ellesni ezt meg azt a nagy testvértől. Bár még …

… profitot. Minden fegyver ellened is fordítható, ha nem ismered tűpontosan az e-kereskedelem harci technikáját. Ahogy Bruce Lee fogalmaz: “Minden valódi tudás végérvényben önismeret.” Ez a Te esetedben is biztos, hogy …

… célja, hogy kiküszöböld a duplikált oldalak SEO problémáját, ugyanis az e-kereskedelemben gyakori hiba, hogy a hasonló termékek eltérő kategóriákban többszörösen is létező klónjait a keresők duplikált tartalomként …

… de hogyan érdemes úgy elköszönni, hogy édes legyen a viszontlátás? Az e-kereskedelem íratlan farkastörvénye, hogy minden valódi növekedés alapja a visszatérő vásárlói bázisodon áll vagy bukik. Na de miért? Először is …

… Így válassz a Shopify sablonok közül! Az első benyomás döntő az e-kereskedelemben. Lehet akármilyen profi a marketing vagy jó a termék, ha nem működik a vizuális kémia közted és a vásárló között, akkor ki fog farolni az …

… tudod-e nyerni őket hosszú távon? Ha szeretnél mélyebben is belelátni, az e-kereskedelem mozgatórugóiba, akkor jelentkezz ingyenes email kurzusunkra, ahol a fenti összefüggés gazdasági hátterét még egy videóban is …

… akkor agyő! végül a legfontosabb: valós ecommerce problémákat orvosoljon, az ekereskedelem és a vásárlási pszichológia praxisának teljes hosszában. Nézzük is az applikációkat és azt, hogy mit hoznak majd a konyádra... 9 …

Bár az online kereskedelem komoly múltra tekint vissza, még mindig növekedési fázisban van. Olyannyira, hogy a világ gazdaságának egyre nagyobb szeletét teszi ki az internetes értékesítés, a legsikeresebb cégek között …

… A kereskedlemi riportok részletes elemzésével kezdődik ugyanis az e-kereskedelemben oly fontos optimalizáció. Ha kíváncsi vagy mire lehet menni a folyamatos optimalizálással, akkor itt elolvashatod, hogyan ment fel …

Nem csekély mértékben a koronavírusnak köszönhetően az e-kereskedelem minden szeglete komoly fejlődésen ment keresztül Magyarországon az elmúlt másfél évben. Ma már néhány kompetitívebb hazai piacon működő webshopban a …

… Partners céget találj, aki nem csak fejlesztei tud, ha nagyon mélyen ért az e-kereskedelem marketing oldalához is. Shopify Flow Bár annyi Shopify applikáció van a "sima" Shopify csomagokhoz is, mint égen a csillag, van …

… Utolsó frissítés: 2026. Augusztus A Shopify a globális e-kereskedelem egyik nagyágyúja. Olajozottan forog a Google algoritmusaival, elit fejlesztőgárda gondozza és a segítségével egy 3 másodperc …

… az egyik legdinamikusabban fejlődő szektor, becslések szerint 2040-re a kereskedelem 95%-át online bonyolítják le. Ahogy a kereskedelem egyre inkább áttér a virtuális valóságba, úgy növekszik a virtuális személyzet is …

… számlákra. De csak a ROAS-ra - és semmi más performance marketing mutatóra! E-kereskedelemben talán még elterjedtebb ez a ROAS-téboly, nevezetesen az, hogy a ROAS-t profitmutatóként kezeli a vezető. Nagyjából tudja …

… olvasgatni az oldalán. Az olvasgatósdinak vége van... …ennél ma már az e-kereskedelemben érdekesebb, izgalmasabb formátumok és UI-design ötletek kellenek. A videós formátumok, a kalkulátorok, az interaktív kvízek …

… Néhány példa a customer journey térképek fázisaira, különböző területekről E-kereskedelem Tudatosság: A felhasználó meglátja a hirdetést a közösségi médiában vagy keres egy terméket a keresőmotorban. Érdeklődés: A …