5 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Y

Marketing mix

Marketing mix

A marketing mix fogalma úgy írható le, mint marketing taktikák kombinációja, mely egy adott termék, vagy szolgáltatás marketing céljának elérését szolgálja.

Eredete

A marketing mix fogalma még az offline marketing idejéből ered, amikor a 4P-modell (Product, Price, Placement és Promotion) alapján alkották meg a marketinget szolgáló taktikákat. A 4P-modellt Jerome McCarthy fogalmazta meg 1960-ban megjelent, Basic Marketing – A Managerial Approach című könyvében. A 4P-modellt később 3 újabb „P” egészítette ki: People, Process és Physical evidence. Az online marketing dominánssá válásával a P-modelleket felváltotta egy sokkal szofisztikáltabb adatvezérelt megközelítés, mely sokkal kisebb hangsúlyt fektet a P-kre és sokkal inkább a vásárlói viselkedés, illetve tudatosan felállított hipotézisek A/B-tesztelése nyomán igyekszik javítani a marketing tevékenységén.

A fogalom változása

A marketing mix fogalma is megváltozott az idők során: korábban a piacra lépési stratégiát valóban a P-k mentén állították össze a marketing szakemberek, ugyanakkor ma a marketing mix fogalma már sokkal inkább különálló taktikák megfelelően súlyozott elegyét jelenti. A P-k modelljével ma az a baj, hogy az online marketing élményfaktorának előtérbe kerülésével a marketing mix gyakran olyan elemeket is tartalmaz, ahol a szigorúan vett Product sem létezik. például egy Top Funnel szintű tartalom SEO optimalizálására költött büdzsé egy középtávú online taktikai elem, amiben nincs se termék, se price, se placement, se promotion…

A marketing mix fogalma ugyanakkor az online világban is megmaradt taktikai-központúnak, tehát egy vállalat online marketing stratégiája által meghatározott célok elérése érdekében végzett taktikák összességét értjük alatta.

A 7P magyarázata

Ha marketingesként pontosan tudjuk, hogyan kell alkalmazni a marketing mixet, akkor sokkal hatékonyabban tudjuk irányítani a marketingtevékenységünket, és elérhetjük a marketing stratégiában meghatározott üzleti céljainkat. A marketing mix elemeiből taktikákat tudunk összerakni, a marketing büdzsét pedig az egyes taktikák várható megtérülése alapján súlyozzuk.

marketing mix ábra

A marketing mixben lévő első „P” a Product, vagyis a termék. A terméknek többfajta definíciója is van, de az egyik leggyakoribb és legpontosabb definíciója talán a következő: „A termék az, amit eladunk”. Ez azonban nem mindig ilyen egyszerű, hiszen inbound marketing esetén a termék gyakran egy online letölthető tartalom, mely ingyenes, tehát az ára nulla, ugyanakkor a bekerülési költsége nyilván nem nulla, így a klasszikus marketing mix fogalma alapján veszteséges – miközben a valóságban nem az, amennyiben vásárlókat eredményez.

A marketing mixben lévő második „P” a Price, vagyis az ár. Az árral kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy mennyit kell érte fizetni a vásárlónak. Az ár kialakítása során számos olyan tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a versenytársak árai, az eladásra alkalmas piac, vagy az árleszállítások vásárlást ösztönző ereje.

A marketing mix fogalma a harmadik „P”-vel, a Place-szel (vagy Placement-tel) folytatódik – ez az értékesítés helye. A Place-ről akkor beszélünk, amikor a terméket vagy szolgáltatást elérhetővé tesszük a vásárlóink számára. Ez lehet egy online vagy offline hely, de fontos tudni, hogy a hely kiválasztása során mindig figyelembe kell venni a célközönséget. Onlin esetében a Place nem csak egy adott URL-t, hanem az adott URL elérhetőségét is jelenti más csatornkról (organikus találatok, közösségi média, stb.)

A marketing mixben lévő negyedik „P” a Promotion, vagyis a promóció. A promócióval a termék vagy szolgáltatás népszerűsítését értjük, azaz arra törekszünk, hogy minél több emberhez eljusson az üzenetünk. A promóciós tevékenységek között szerepelhet a reklám, a marketingesek által gyakran használt marketinges anyagok (pl.

A marketing mix fogalma az eredeti meghatározásban nem tartalmazta az ötödik „P”-t, ez később került bele, ez a People, vagyis az emberek. A marketingben fontos szerepet játszanak az emberek, mivel ők vannak, akik eladnak a terméket vagy szolgáltatást. De az embereknek nem csak a marketingesek, hanem a vásárlók is fontos szerepet játszanak.

A hatodik „P” a Process, azaz a folyamat. A marketingben a folyamatnak azt a részét értjük alatta, ami a vásárlókkal történik. Ez magában foglalja a vásárlókkal való kapcsolattartást, a termék vagy szolgáltatás nyújtását és a visszajelzések kezelését is.

Végül, a marketing mixben lévő hetedik „P” a Physical evidence, vagyis a fizikai bizonyíték – ma már inkább társadalmi bizonyítéknak hívnánk az online világban. A fizikai bizonyíték alatt azokat a dolgokat értjük, amelyek a vásárlóknak segítenek abban, hogy meggyőződjenek arról, hogy a termék vagy szolgáltatás valóban létezik és elérhető. Ilyen lehet például egy üzlet fizikai helye, vagy egy weboldal designja, marketplace-eken történő megjelenés, de ide tartoznak a vásárlói visszajelzések és a videó testimonial-ok is.

150 150 Dr. Kádas Péter
Írd ide, amit keresel...