Vállalkozás építés középtávon – A Fókusz jelentősége

Vállalkozás építés középtávon – A Fókusz jelentősége

Vállalkozás építés középtávon – A Fókusz jelentősége 1024 536 Farkas Zsolt

A 7Digits életútja során számos kiváló feltörekvő vállalkozót, üzletembert és szakembert ismertem meg, akiket nagyra tartok és szakmailag nagyon magas szintet ütnek meg a hazai piacon vállalkozás építés terén. Pontosan emiatt hamar sikereket tudnak elérni és magyar mércével is szemmel látható árbevételeket tudnak generálni.

A biznisz zakatol, az alapítók fürdenek a szakmai elismerésben, az ázsiójuk szépen emelkedik és minden afelé mutatna, hogy 5 év múlva egy több milliárdos árbevételű középvállalattá növik ki magukat, ezzel is gyarapítva az amúgy zsugorodó részét a KKV-k felső harmadának. De aztán valami megváltozik a vállalkozás építés során. A lelkesedés alább hagy, a cég növekedése megtörik és egy olyan jelenség üti fel a fejét, melyet egyre gyakrabban vélek felfedezni kis hazánk vállalkozói között.

Ez pedig a FÓKUSZ HIÁNYA.

Fókusz, vagyis az idő, az energia és sok esetben a pénz allokállása valamire, amit csinálnak.

Tipikus példa, hogy egy affinis vállalkozójelölt elindít egy céget, melybe sikerül jó embereket felvenni, tisztelettel bánik az ügyfelekkel, jó terméket, vagy szolgáltatást kínál és a marketingje sem utolsó. Szépen 1-2 év alatt felnöveszti a céget évi 100-200 milliós árbevételre, melyből él mint Marci hevesen. Az alkalmazottak fizetése szépen emelkedik, év végén prémium osztás van és akad pénz beruházásra is, melyből versenyelőnyt tud kovácsolni. Igazi nyerő üzleti stratégia.

Majd valami elpattan, megváltozik a vállalkozás építés során. Elkezd csökkenni a lelkesedés, vagy csupán nem hisz már abban, hogy az a cég tovább növelhető és belefog valami teljesen másba a cége továbbfejlesztése helyett. Beleveti magát a saját márkájának az építésébe, elkezd influencer jelöltként bohóckodni a közösségi médiában, vagy épp belevág egy tök másik területbe, melynek semmi köze a meglévő cégéhez. Bárhogy is legyen, de a fókuszt elvesztve mással kezd el foglalkozni, mely következtében a figyelem hiánya az addig szorgalmasan épített cégén keményen csattan.

A 7Digits-nél volt ilyen?

Őszintén? Igen, többször felmerült a gondolata annak, hogy új céget indítunk és olyan vállalkozást csinálunk, ahol tudjuk a saját marketing gépezetünket használni. Akartunk már indítani kisállat kiegészítő webáruházat, divatmárkát és turmixgép webshopot is. Valamint több témában más blogokat a 7Blog sikerén felbuzdulva. De előbb, vagy utóbb mindig rájöttünk arra, hogy a 7Digits még nem tart ott, ahol mi nyugodt szívvel kiadnánk az irányítást másnak és még bőven van hova fejlődni, valamint növekedni.

Volt amikor Péter, volt amikor én voltam kritikusabb és húztuk vissza egymást a földre, mely döntések így utólag nagyon jónak bizonyultak – a vállalkozás építés már csak ilyen…

Ahogy látod, ez a cikk nem arról szól, hogy akinek nincs fókusza, az a hülye – mi meg mindig okosak vagyunk… Külön ki akartam emelni, hogy mi ugyanúgy többször majdnem beleestünk ebbe a hibába. Azonban erre már egy jó ideje tudatosan odafigyelünk és továbbra is az ügynökségen van a fő fókusz.

Mi történik ilyenkor?

Mivel nincs meg a fókusz, ezt elsőként a munkavállalók érzik meg és elkezd alábbhagyni a lelkesedésük. Ez természetesen kihat a munkájuk minőségére, az ügyfelekkel való kommunikációs stílusukra és ezáltal az ügyfél megtartó erőre is. Emiatt a lojalitásuk elkezd csökkenni, majd szépen elkezdenek elszállingózni más “lelkesebb” és kitartóbb cég irányába.

Az ügyfelek is kezdik megérezni, hiszen ha nincs fókusz egy bizniszen, akkor nincsenek fejlesztések, újítások és progresszív haladás, ami miatt anno ehhez a céghez igazoltak és ami meggyőzte őket. Emiatt a lojalitásuk elkezd csökkenni, majd szépen elkezdenek elszállingózni más “lelkesebb” és kitartóbb szolgáltató irányába.

Az árbevétel az első két pont hatására elkezd csökkeni és egy idő után rájön a vállalkozónk, hogy valamit tennie kell, hogy a lejtmenetnek gátat szabjon. Így elkezdi a “szükséges” mennyiségű erőforrást allokálni az első cégére, mely ettől jó esetben csak vegetálni fog, de fejlődni aligha. Közben a másik projekt is megakad és könnyen azon kapja magát, hogy van két kicsi vállalkozása, melyeknek az időigénye túlmutat azon, ami neki 24 órába belefér. Miért? Mert még egyik sem nőtt akkorára, hogy esetleg delegálni tudja a vezetést és felvegyen egy menedzsmentet. Az egy seggel két lovat jelenség ékes példája a cég építés során.

A fókusz vesztés lehetséges okai fontossági sorrendben:

  • Kapzsiság, mivel sokan elhiszik, hogy nekik aztán megy fókusz nélkül több cég is gőzerővel.
  • A tévhit abban, hogy itthon nem lehet ekkora cégeket építeni.
  • A környezet lebeszélő hatásának ereje.
  • A kitartás hiánya, mert ha 2 év alatt nem sikerült, akkor biztosan 5 év alatt sem fog.
  • Szimplán ilyen típus, nem tud egy dolgot sokáig csinálni, mert megunja.
  • Ez neki megfelel, ő így boldog.

Ha az utolsó pontról van szó, akkor nincs gond. Ha valaki úgy boldog, hogy több kisebb projektje van, akkor nem szabad mást csinálni. Élvezze így az életet, mert ez a legfontosabb.

Vállalkozás építés fókuszáltan

A lehetséges megoldások:

  1. A legkézenfekvőbb az, hogy minden mást amit csinál abbahagy és elkezd a fő területére fókuszálni. Ha még ez ideiglenesen az eddig más területeken felépített bevételek kiesésével is jár rövidtávon, már középtávon érezni lehet a stratégia váltás jótékony hatását a vállalkozás építés során. 🤞🏻
  2. Elkezdi a többi (mellék) tevékenységét leépíteni fokozatosan. Ez tud működni, de tud veszélyes is lenni, mert könnyen eshet abba a csapdába, hogy egy kis részét megtartja “azért jön belőle némi bevétel” alapon. Ezzel ott lesz ahol a part szakad, hosszútávon komoly opportunity cost-ot fog ezért fizetni. 🤦🏻‍♂️
  3. Elkezd újra fókuszálni, de ismét valami miatt meggondolja magát és csinálja ugyanazt, amit eddig.
  4. Jót mosolyog a cikkemen és csinál mindent tovább, ahogy eddig. 🤷🏻‍♂️

Ha csak néhány vállalkozót ejtettem gondolkodóba a cikkemmel, már megérte. Őszintén szeretném, ha minél több nagy cég nőne ki erről a piacról. De azt látom, hogy ennek az egyik legfőbb gátja a FÓKUSZ hiánya.

Ha egyetértesz, akkor komment, ha nagyon nem, akkor is. Ha csak szimplán tetszett, akkor küldd el valakinek, akinek hasznos lehet a cég építés során, mert nagyon-nagyon sokan esnek bele a fókuszvesztés hibájába.

Érdekel a véleményed:

A 7Blog a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz, melyet a honlap használatával Ön tudomásul vesz.
Bővebben