5 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Y

MoFu

MoFu

A MoFu jelentése nem más mint, a sales tölcsér közepe, ami az angol middle of the funnel kifejezésből jött létre. Van még két hozzá hasonlóan csengő kifejezés, ami a ToFu és a BoFu, ezeknek természetesen jelentésükben is van kapcsolatuk egymással. Előbbi a top of the funnel, azaz a tölcsér teteje, utóbbi pedig a bottom of the funnel, azaz a tölcsér alja kifejezésből származik. 

Ez a három kifejezés együttesen fedi le a vásárlói út három különböző szakaszát. Az egyes szakaszok során a megosztott tartalmak különbözőek, annak érdekében, hogy az érdeklődőket végig tudjuk vinni az értékesítési funnel-en.

A ToFu, a MoFu és a BoFu egymásra épülnek éppen ezért együtt kell ezekkel foglalkozni, részfeladatokra lebontva. Elengedhetetlen, hogy mind a három szakaszban megfelelő típusú marketinget alkalmazzunk, persze mindezt úgy, hogy közben véletlenül se váljanak túlságosan tolakodóvá.

MoFu jelentéséhez kapcsolódó marketing sales funnel ábraAzt ki merjük jelenteni, hogy nincs két teljesen egyforma customer’s journey és az is elég ritka, hogy valaki első látásra vásároljon. Az új érkező lead-ek körülbelül 80%-a nem vezet eladáshoz, általában pedig egy 10 lépéses lead nurturing technikára van szükség ahhoz, hogy egy érdeklődő fizető ügyféllé váljon.

A különböző tartalmak segíthetnek az egyes szakaszokon a lead-ek konvertálásában. Ugyanakkor az Ortto szerint még a marketinges szakemberek 65%-a sem biztos abban, hogy melyik fázishoz, melyik a legmegfelelőbb tartalom típus. Amit viszont tudunk, hogy a jó tartalommarketing-stratégia az ügyfeleket a teljes tölcséren ki kell, hogy szolgálja, annak érdekében, hogy azon valóban végighaladjanak azon.

Az Aberdeen Group egy tanulmánya szerint, azok a vállalatok, amelyek elsődlegesen a tartalommarketingre koncentrálnak, azok több mint ötszörösére növelik weboldalukon a konverziós arányt.

Részletesen a MoFu jelentéséről

Csapjunk a közepébe, a tölcsér ToFu alatt és BoFu felett elhelyezkedő szegmensével. A MoFu a funnel azon szakasza, ahol az ügyfél már azonosított egy számára felmerülő problémát, amire keresi is a megoldást. Ebben a szakaszban előfordulhat, hogy a potenciális vásárló járt már az általad képviselt vállalat weboldalán, vagy más formában találkozott a márkával. A MoFu szakaszát illetően a leghatékonyabb tartalmak közé a sikertörténetek, a termékáttekintések és a különböző esettanulmányok említhetőek. Ezek kommunikálására pedig a leghatékonyabb csatorna lehet az e-mail vagy a social media.

MoFu B2B tartalom marketing stratégia

A tölcsér közepén a leadek még nem minősítettek, de már van bármiféle kapcsolódásuk és tapasztalásuk a márkával kapcsolatban. Ebben a fázisban érdemes olyan tartalmakat gyártani, amelyek további segédanyagokkal edukálják a lead-eket. A cél, hogy ezzel a vállalatot egy olyan cégként pozicionálják, ami képes megoldást nyújtani a fennálló problémáikra, nehézségeikre és szükségleteikre.

A ToFu tartalmait célszerű lehet átvezetni a MoFu szakaszba is, például egy korábban felvetett kérdés megválaszolásával, vagy egy mellék téma kifejtésével, úgy hogy az egész nagyon szorosan kapcsolódjon a vállalat termékeihez és szolgáltatásaihoz. 

A MoFu tartalom célja a ToFu-hoz hasonlóan az oktatás mellett a szórakoztatás is. Azonban a tölcsér közepén már mind a kettőt részletesebben kell alkalmazni, mint annak a tetején.

MoFu tartalmak

Whitepapers

A whitepaper bebizonyítja az ügyfélnek, hogy a vállalat termékei és szolgáltatásai megoldást kínálnak a problémájára. Ennek alkalmazásával könnyen lehet oktatni a potenciális ügyfeleket.

Ebben a szakaszban a whitepaper tartalmának semmiképpen sem az eladásról kell szólnia, hanem az informálásról. Ebben a szakaszban a cél, hogy az érdeklődő a megszerzett tudásanyag hatására kezdjen még inkább érdeklődni a márka iránt.

E-mail kampányok

Az e-mail kampány jó módja lehet a tájékoztatásnak, aminek hatására ha minden jól megy, akkor a lead-ek be fogják látni, hogy a problémáikra az általad képviselt vállalat biztos megoldásokat kínál. Ebben a szakaszban tehát a feladatod, hogy megértesd az érdeklődőkkel, hogy tudod mi a problémájuk, sőt még a megoldásért is fordulhatnak feléd.

A kampányok során érdemes további tartalmakra felhívni a figyelmet, mint mondjuk egy-egy blog cikkre, hogy minél többet tanulmányozhassák az adott témakört.

Esettanulmányok

Esettanulmányok írásával konkrétan bemutathatod valós példákon keresztül, hogy az általad képviselt vállalat mire képes. Az ilyen tartalmaknak tartalmaznia kell egy konkrét problémát, az annak megoldását és az általa elért eredményeket is. 

Webinárium

A webinárium egy élő esemény, amelyre a lead-eknek fel kellett iratkozniuk. Ennek keretén belül egy fél-másfél órás prezentáción keresztül kapnak számukra hasznos információkat. Emellett az ilyen alkalmak során lehetőséget kaphatnak arra, hogy a vállalatot képviselő munkatársaktól kérdezzenek, élőben beszélgessenek. A rendezvény vége felé hagyd, hogy kérdéseket tegyenek fel, hiszen azok megválaszolásával nagy esélyed lesz meggyőzni őket a márka erősségéről, ezzel pedig elnyerheted a bizalmukat.

GYIK

A gyakran ismételt kérdések nagyon hasznos tartalmak, hiszen a legtöbb érdeklődőnek vannak további felmerülő kérdéseik, amikre a választ ebben a dokumentumban általában megtalálják.

Ezek az összegyűjtött kérdések és a rájuk adott válaszok azokat is megerősítik, akiknek tulajdonképpen konkrét kérdésük fel sem merült.

Összehasonlítások

A MoFu szakaszban a lead-ek kétségek között vannak még, éppen ezért itt kell nekik bebizonyítani, hogy a te vállalatod bizony jobb megoldást nyújt, mint a versenytársak. Hasonlítsd össze a céged mások teljesítményével, elért sikereivel, hogy a potenciális ügyfelek ráébredjenek, hogy megtalálták a lehető legjobb megoldást. A siker érdekében a megoldás módszerét, a felmerülő költségeket és az elért eredményeket részletezd. A konkrét termékeket és szolgáltatásokat nem szükséges és nem is tanácsos konkrétan összevetni. Tanulmányok bizonyítják, hogy a hatékonyan végzett összehasonlítások átlagosan 22%-kal növelik a vásárlási szándékot.

Ingyenes tartalmak

Küldj e-mail kampányokon keresztül ingyenes sablonokat, ellenőrző listákat és nyomon követési útmutatókat úgy, hogy a lead-ek ezeket számukra nagyon hasznosnak értékeljék.

Összességében tehát a sikeres MoFu-tartalom a résztvevőket a következő szakaszba – a tölcsér aljára – vezeti, így a folyamat ezen része  is abban segít, hogy végül minél többen konvertáljanak.

 

150 150 Báthori Adrienn
Írd ide, amit keresel...