Shopify Webshop – 10+1 App, ami a csúcsra repít

Shopify Webshop – 10+1 App, ami a csúcsra repít

Ma már akár egyetlen nap alatt is nyithatunk webáruházat az olyan e-commerce szoftverekkel, mint a Shopify webshop motorja. Nem csoda, hogy ezrével születnek az újabbnál újabb e-kereskedelmi vállalkozások és így hatalmas a verseny. Ugyanígy azonban naponta tűnnek is el a süllyesztőben a tiszavirág életű webshopok – vagy mert képtelenek felmérni a piac igényeit, vagy mert nem bírják technológiával és tartalommal (azaz lényegében tőkével) a versenyt. Egy szó, mint száz, ma már nem elég egy-egy alap kiépítés, a Shopify-ra pedig különösen igaz, hogy a valódi erejét az applikációkon keresztül mutatja meg.

Milyen funkcionalitás számít kötelezőnek?

A Shopify app store  több ezer alkalmazást kínál, hogy abba a 20%-ba tartozzunk, akinek a webshopja nem vall majd idővel kudarcot. Széles a paletta és jóformán minden e-commerce nyavalyára van gyógyír, ráadásul néhány teljesen ingyenes is. Az  első lépés azonban tisztában  lenni azzal, hogy mire is van szüksége egy webshopnak a sikerhez…

Checklist a sikerhez webshopok számára

Neil Patel, marketing guru öt kulcstényezőt sorol fel, amelyet szem előtt kell tartanunk, ha versenyképesek akarunk maradni a piacon. Mielőtt belevetnénk magunkat az app-rengetegbe és kapkodva kutakodnánk forgalomnövelő csodaszerekért, érdemes végigmenni a siker öt pontos listáján:

Branding

Az első és legfontosabb dolog, hogy tudd, mitől tűnhetsz ki a piacon. Ez a USP (unique selling proposition) vagyis az értékajánlat, amely ellenállhatatlanná teszi a boltodat és a márkádat a fogyasztó számára – és nem csak egy Shopify webshop esetében számít, hanem minden e-commerce kontextusban. Személyiségzavarral nem lehet jó üzleti döntést hozni, így pontosan meg kell határoznod a webshopod identitását. Ha kialakítasz egy szerethető, karizmatikus egyéniséget, az hosszútávú versenyelőnyt jelent a mind inkább hazánkban is csordulásig telített piacon. Megfelelő branding és USP nélkül azonban csak futóhomokra építkezel.

SEO

A Google remek értékesítő lehet – ha megfelelő SEO révén „jóban vagyunk vele”. Akármilyen ütős is a  branding, ha nem találnak meg a vásárlók, akkor nem fogsz tudni érvényesülni – ha pedig csak fizetett hirdetésekkel dolgozol, akkor jóval drágábban szerzel majd vásárlókat. Így az identitásod megtalálása után a következő lépés az, hogy bevésd a termék oldalaidat a keresők organikus találatainak toplistájára – a Shopify webshop motorja amúgy híresen SEO-központú.

UX

Akármilyen istenien is főzhetnek egy étteremben, ha koszosak az asztalok, akkor zsigerből a gyomorrontásra asszociál a vendég. Ezért a  branding és a UX (user experience) elválaszthatatlan egységet alkot. Lehet, hogy a te terméked a megoldás a vásárlók legégetőbb problémáira, de ha nem adod meg nekik a minőségi felhasználói élményt, akkor nem fognak hinni neked. Tekints úgy a UX-re, mint a terméked csomagolására; minél igényesebb, annál inkább csökkented a vásárlás kockázatát a fogyasztó fejében – és ugye már rég nem arról van csupán szó, hogy szép legyen…

Átláthatóság

A fenti három lépés még mindig nem elég a vállon veregetéshez. Sokan mégis  megállnak itt és csak később kapnak észbe, amikor már régóta nem csörög a kassza. Elég, ha hiányzik az elérhetőséged az oldalon, vagy ha egy hirtelen felbukkanó extra költség riogatja a vásárlót. A nehezen megszerzett bizalom könnyen semmivé foszlik, ezért mindig tekintsd kulcsfontosságúnak az átláthatóság kérdését.

Elköteleződés

Ha az első négy lépésen túl vagy, akkor jó eséllyel van egy szépen konvertáló webáruházad. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, ha hátradőlsz abban a hiszemben, hogy innentől forog majd a gépezet magától. A növekedés meglódulásában benne rejlik a siker lehetősége, de csak ha megdolgozol érte: ilyenkor nem szabad kiaknázatlanul hagynod a társadalmi bizonyítékok sales-serkentő lehetőségét. Review-k, közösségi megosztások és mélyen személyre szabott ajánlatok, valamint hűségprogramok formájában csiszolgathatod az elköteleződést – ugyanis ez a hosszútávú siker alapfeltétele. A profit nagy részét ugyanis a visszatérő vásárlók generálják, az újakat ezzel szemben ötször annyiba kerül megszerezni!

Ennyit az elvekről, jöjjön a 10+1-es Shopify webshop app szupercsapat:

A Shopify szupercsapata

Stratégiai gondolkodás és időbefektetés nélkül természetesen egyik Shopify plugin se hullajtja az öledbe a vásárlók pénzét. Ugyanakkor, ha komolyan veszed az öt lépést, remek segítőid lehetnek a Shopify appjai a sikerhez vezető úton. Íme, ezeknek az applikációknak a használatát érdemes megfontolnod:

1. Kit – a Shopify webshop személyi asszissztense

Kit, a marketing szakértő, aki éjjel is dolgozik, sőt, mindezt teljesen ingyen. A mesterséges intelligencia-vezérelt app igazi Facebook és Insta guru – gyakorlatilag ledumálhatod vele chat-en, hogy mikor mire hirdessen; a promóciók hogyan-jával már nem kell foglalkoznod, ezt Kit amúgy is sokkal jobban tudja. Kicsit lassan indul az alábbi videó, de érdemes végignézni, le fog  esni az állad kábé a 30. másodpercben:

 

Kit tehát elvégzi a Facebook kampányok menedzselését. A retargeting beállítását és a kuponkódok generálását is mind rábízhatod és villámgyorsan összedob neked egy riportot, hogy sales adatokkal is bebizonyítsa, hogy mennyire tudja a dolgát. Ő a szupercsapat agya, a vállalkozásodnak pedig a jobb keze, amivel besöpörheted a zsetont és integethetsz a konkurenciának miközben elhasítasz mellette. Több, mint egy tucat másik applikációval integrálódik, például az általunk használt ActiveCampaign automatizációs rendszerrel, a Google Shopping-al, vagy épp az Etsy-vel:

Update – 2021 Június

A Shopify bejelentette, hogy befejezi a Kit App fejlesztését és 2021. Augusztus 31-et követően törli az applikációt mindenhonnan. Sajnáljuk, mert rettentően előremutató megoldás volt, az egyetlen vigasz az lehet, hogy Shopify körökben pletykálnak egy a Kit app funkcionalitásához hasonló, de annál sokkal nagyobb ívű újdonságról…

Ára: Ingyenes.

Shopify webshop app Kit integrációs lehetőségei

2. Plug In SEO – a bizalmas

Az ügyes branding kampányt és minőségi termékeinket profi SEO app-pal illik támogatni. A Plug In SEO úgy ismeri a Google algoritmusait, mintha minden hétvégén együtt innának a vállalkozásod egészségére. Játékos könnyedséggel méri fel az oldalad gyenge pontjait és mindent megtesz, hogy kijavítsa őket.

Teljes körű SEO-ráncfelvarrást biztosít bármely shopify webshop részére: strukturált adatok (rich snippet), fejlécek és fájlnevek optimalizálása, broken linkek javítása,  illetve számos egyéb olyan feature-t is tud, amit csak SEO szakértőktől kaphatnál meg.

Ára: Az alap funkciók ingyenesek, de néhány értékes extráért megérheti a havi $20.

3. Lucky Orange – a Shopify webshop őrszeme

Tökéletes felhasználói élmény nem létezik, de ha tudod, hogy mivel tehetnéd jobbá látogatóid számára a Shopify webshopban eltöltött időt, az azt jelenti, hogy máris egy lépéssel a versenytársaid előtt jársz. A kereskedők az ókor óta arról álmodoznak, hogy belelássanak a vásárlók agyába – a Lucky Orange pontosan ezt a lehetőséget kínálja fel neked!

A hőtérkép és a mouse-tracking két olyan feature, amivel őrködhetsz a vásárlóid felett. A Lucky Orange ezen kívül olyan analitikai adatokat is biztosít, hogy például melyik hirdetési csatornáról landolt nálad a felhasználó. Értő kezekben a konverzió optimalizálás kulcsfigurája lehet bármely Shopify webshop tulajdonos számára.

Ára: Havi 25 000 oldalmegtekintésig $10/hó, a teljes árlista itt található.

4. Ultimate Trust Badges – a csendestárs

Trust baddges shopify webshop app screenshot

Bár részletkérdésnek tűnhet, már említettük, hogy az átláthatóság és a biztonság  a hitelesség forrása. Itt jön a képbe az Ultimate Trust Badges. Gondoskodik a biztonságos tranzakció élményéről, így csendben őrzi vásárlóid bizalmát, de ha nem lenne, bizony megéreznéd a konverziókon. Nem érdemes passzolnod, különösen, hogy teljesen ingyenes minden Shopify webshop számára.

Ára: Ingyenes

5. YotPo – a szóvívő

Minden csapatba kell valaki, aki összetartja a bandát. A YotPo ezt teszi a vásárlóiddal, egybekovácsolja a fogyasztói bázisodat hűségprogramokkal, profin megkomponált vásárlói véleményekkel, fotókkal, és a társadalmi bizonyíték varázspálcájával. Ráadásul képes tűzforró forgalmat terelni a Shopify webshop bármely oldalára: feltünteti az értékeléseket az organikus találatoknál és Google Ads-ben is. Ő az összetartó erő, ahol összpontosul a branding, SEO, UX hármasba fektetett munka. Extra jó hír, hogy Kit-tel teljesen integrálható – ezzel is segítve a szupercsapat együttműködését.

Ára: Az alap funkciók ingyenesek havi 50 rendelésig, ha nagyban gondolkodnál, akkor az árlista itt található, de mielőtt kattintanál, feltétlenül helyezd magad ülő testhelyzetbe, mert az ár 799 dollárnál kezdődik. Az árazás elég bonyolult, sok mindentől függ, de a YotPo kritikusainak egyik legerősebb érve pont az árazás. Ha nem Rockefeller a vezetékneved, akkor ezen a linken megtalálod a YotPo olcsóbb alternatíváit.

Shopify webshop pszichológia

Ha mindent kipipáltál a checklisten és mégsem olyan ütemben konvertál a webshopod, mint szeretnéd, akkor nagy valószínűséggel kihagytál néhány konverzió-növelő pszichológiai csodaszert. Íme, a felmentő sereg:

6. Free-shipping bar – a mézesmadzag

A statisztikai adatok szépen alátámasztják a józan paraszti hipotézist: ingyenes kiszállítás mellett jobban dübörög a sales. Ezt bizonyítja, hogy a Free-shipping bar, az egyik legnépszerűbb Shopify app; több mint 9000 review alapján 4.9-es átlagértékeléssel büszkélkedhet. Érdemes ennek mentén újragondolnod az árazási stratégiát. Az app folyamatosan jelzi a vásárlónak, hogy mennyit kell költenie még az ingyenes kiszállításhoz. Csak ne húzd túl a mézesmadzagot…

Ár: Az alapfunkciók ingyenesek, havi $10-ért pedig a geotargetálás és egyéb értékes funkciók is elérhetővé válnak.

7. ReConvert Upsell & Cross Sell– a dörzsölt

Ha már vásároltak tőled, az jó – ha még többet vásárolnak, az még jobb! A vásárlás után, amikor még forró a hangulat, akkor megnyílik a szuper profitábilis upsell lehetőségének rövidke értékesítési ablaka. Ezt használja ki a ReConvert Upsell & Cross Sell Shopify webshop applikáció, amely az elköszönő oldalt optimalizálja, hogy édes legyen a viszontlátás. Az 1000 öt csillagos értékelőtől is legalább kétszer köszöntek el fejenként… 😉 Az analitikája pedig konkrétan kiszámolja, hogy mennyit hozott a konyhára az applikáció:

Shopify reconvert app screenshot

Ár: Havi 50 rendelésig ingyenes, havi 100-ig $8, a teljes árlista itt található.

8. PushOwl – a meggyőzés mestere

A kosárelhagyás olyan, mint a szakítás; a büszkeséged nem engedi, hogy még egyszer bepróbálkozz – pedig sokszor mégis bejön. Párkapcsolati tanácsadást nem vállalnék, a tukmálós mentalitás sokszor tényleg csak a biztos beégést eredményezi. A PushOwl, viszont – ahogy benne is van a nevében – a nyomulás mestere, ugyanakkor a bagoly bölcsességével teszi ezt. A push notification pedig működik, ezt bizonyítja a több mint 2000 öt csillagos értékelés a Shopify app store-ban. Van mit tanulni a bagolytól, bölcsességét sajnos itt nincs hely kifejteni, de a mester ajtaja mindig nyitva áll, itt tanulhatsz a push marketingről.

Ár: Havi 500 oldalletöltésig ingyenes, 10 000-ig havi $19, ezt meghaladóan pedig számol az árlista.

9. Ultimate Sales Boost – A Shopify webshopok értékesítője

A vásárlód számára a sürgetés frusztráló, de motiváló is lehet. Ha az utóbbit szeretnéd, akkor az Ultimate Sales Boost a Te embered. Ezt bizonyítja a közel 6000 értékelés is, amelyben magas, 4.8-as átlaggal büszkélkedhet. Nincs rosszabb, mint lemaradni egy bomba akcióról, ezt mélyen átérzi az app is, így visszaszámlálóval ingerli a vásárlód emlékezetét. A többi app-al ellenben nem csak a termékoldalakon, hanem a gyűjtő- és kosároldalon is ketyeg az óra, hogy segítsen neked bankot robbantani.

Ár: Az alap funkciók ingyenesek, havi $10 dollárért pedig a geotargetálás és egyéb hasznos funkciók is elérhetővé vállnak. 

10. Tidio Live Chat – a mindenes

Minden valamirevaló webáruháznak kell egy chatbot – tartja az e-commerce kódex. A statisztikák alapján a vásárlók több mint 50%-a nagyobb eséllyel vásárol és nagyobb arányban is tér vissza, ha van az oldalon élő chat. A Tidio Live Chat egy csatornára tereli az email, a messenger és a chat üzeneteidet, hogy mindig elérjenek a vásárlóid. Ha elvonulnál a világ elől, akkor pedig átveszik az irányítást chatbotok és lerendezik a kosármentő akciót. Nem hiába az egyik legnépszerűbb Shopify webshop chat applikáció.

Ár: Kisvállalkozói csomagja teljesen ingyenes, a teljes árlista itt található.

+1 Oberlo, a dropshipping mágusa

Ha dropshippingre adnád a fejed egy Shopify webshop felületén, akkor az első utad az Oberlo-hoz vezessen – még mielőtt leszerződteted a szupercsapatot, vagy  bármilyen pszichológiai eszközhöz is nyúlnál. A  csomagolástól a kiszállításig, mindent varázsütésre elintéz: egy több fős app-csapat egy személyben. A termékek népszerűségéről folyamatos statisztikákat készít neked, így adatvezérelt döntésekkel irányíthatod a vállalkozásod. Ha valamiben mégis hezitálnál, akkor 24/7 rendelkezésedre áll az Oberlo ügyfélszolgálata. Az egyik legnépszerűbb Shopify webshop app, amit ráadásul ingyenesen kezdhetsz használni.

Ár: Kezdőknek teljesen ingyenes, 10 000 termékig havi $30, a pro verzió havi $80.

Útmutató a Shopify webshop appok kiválasztásához

Az e-commerce az egyik legdinamikusabban fejlődő szektor, becslések szerint 2040-re a kereskedelem 95%-át online bonyolítják le. Ahogy a kereskedelem egyre inkább áttér a virtuális valóságba, úgy növekszik a virtuális személyzet is. A Shopify App store-jában csak kategóriából 12 van, a Shopify webshop applikációk száma pedig folyamatosan növekszik. Idő és karakter hely hiányában nem fedhetjük le mindet, de néhány irányelvet adunk még útravalónak a jövőre nézve:

Úgy válassz app-ot, mintha személyzetet választanál. Nézd meg mennyibe kerül vállalkozásodnak.  Kérj referenciát, vagyis csekkold az értékeléseket és bizonyosodj meg róla, hogy tényleg passzol a céljaidhoz. Végül nézd meg, hogy mennyire tud jól kijönni a többiekkel. Bizonyos appok integrálhatóak, így egymást erősítik – például a fent említett Yotpo és Kit, ezért érdemes együtt bevetni őket.

Fontos utánanézni annak is, hogy milyen customer service van a választott plugin mögött, a YotPo például híresen vevőorientált és készségesen segít, ha bármilyen elakadást észlelnél. Ezek után, ha kiválasztottad a megfelelő Shopify webshop gárdát, akkor nincs más hátra: Tesztelj, mérd az eredményeket és a tapasztalatok alapján finomítsd tovább a folyamatokat!

Ha hasznosnak találtad a cikket és szerinted segíthet az e-kereskedelem zsúfolt piacterén eligazodni, oszd meg, kérlek barátaiddal, ismerőseiddel.  Kommentben várom a kérdéseket, illetve a javaslatokat hogy melyik  Shopify webshop app érdemel még helyet a VIP listán.

1200 628 Dobosy Ildikó
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
Írd ide, amit keresel...